Luigi Giussani: Lehet így élni?Könyvbemutató
Március 13-án 18 órakor a PPKE Jogi karának dísztermében mutatták be Luigi Giussani Lehet így élni? című könyvének magyar kiadását, amely a Szent István Társulatnál jelent meg.Elsőként Erdő Péter bíboros a mű teológiai hátterére és környezetére világított rá. Kiemelte, hogy ez a könyv a jelenlevőket fiatalkori katekéziseikre emlékeztetheti stílusában és tartalmában, hiszen úgy nőttek fel, hogy plébániai hittancsoportokban a közösséget megélve kapták meg - hittankönyvek híján beszélgetve, szabadon - de mégis teljes tartalmukban - a katolikus hit teológiai alapjait. Ez a könyv is, kérdés-feleletes formában, a kötetlen előadások leírásával teljes mélységében tartalmazza a teológia lényegét. A mai fiataloknak különösen jó lehet ez a könyv, mert olvasása közben óhatatlanul fel kell tenniük maguknak is az élet értelmére, lényegére vonatkozó kérdéseket, nem engedi őket megállni a felszínes, intellektuális élménynél. A főpásztor bíztatott arra, hogy közösségben is beszéljenek a könyvről, megosztva egymással tapasztalatukat.
Kisdi Ágnestől, a budapesti Piarista Gimnázium tanárától, a Memores Domini szerzetesi jellegű közösség örökfogadalmas tagjától személyes élményein keresztül hallhattunk arról, milyen újdonságokat jelentett számára a hit és az engedelmesség, a remény és a szabadság, a szeretet és a szüzesség összekapcsolása.
Németh Edina/Magyar Kurír Kép: Soltész Fotó |