Meeting 2006

A Meeting záróközleménye így fogalmaz:

A Comunione e Liberazione Mozgalom számára a találkozóhoz kapcsolódó legjelentősebb esemény az volt, hogy bemutatták Don Giussani Vallásos érzék című könyvének arab nyelvű fordítását. Ez egy történelmi szempontból meghatározó pillanat. Érdekeség, hogy a fordítás nagyon sok nehézséget jelentett az eltérő arab szókincs és főleg gondolkodásmód miatt. Ugyanakkor újdonságokra is fény derült. Arabul a valóság szó azonos azzal, hogy az "égből, fentről alászállt", érdemes tehát komolyan vennünk, rábízni magunkat. Ebből következik az ember valósággal való kapcsolatában a szabadság, ami az arab gondolkodásból teljesen hiányzik. Az értelem szó pedig rokon a bezárni, bebörtönözni szóval. Az értelem maga van bebörtönözve a modern gondolkodásmód által, és ez a relativizmushoz és a nihilizmushoz vezet. A mi feladatunk, a Meeting feladata az értelem kiszabadítása - amiben a találkozók, előadások, kiállítások által segíti a résztvevőket. Ezért a barátság és a párbeszéd találkozója volt, azaz a béke helye.

További írások a Magyar kurir oldalán olvashatók.

További képek a Meetingről