"Az irgalmasság, amely provokál"

Julián Carrón

Avvenire, 2009. március 14.

Az első dolog, amely meglep, hogy a pápa szükségét érezte, hogy levelet írjon ilyeténképpen: telve fájdalommal az értetlenség láttán, nem annyira az idegenek, mint katolikusok részéről. Szokatlan eset az újkori történelemben emberemlékezet óta, és jele a ténynek, hogy nem értünk egy gesztust, mely - miként a levél bizonyítja - tele van ésszerűséggel.

A maga egyszerűségében a hívek egy részével szemben, akik az Egyház egyetemes pásztorának oltalmában álltak, irgalmasságot gyakorolt, aki annak teljes horderejét vállán viseli, azok merevségével szemben, akik kritizálják őt, azokat is beleértve, akikhez fordult. Ez a gesztus mindenki elé állítja a kereszténység botrányát. Valóban, aki olvassa a levelet, nehéz hogy ne juttassa eszébe Jézus szavait: "Boldog, aki nem botránkozik meg bennem", melyeket azokhoz intézett, akik dühösek voltak, mert vámosokkal és bűnösökkel evett. Az irgalmasság - a félreérthetetlen isteni gesztus - továbbra is megbotránkoztat, miként kezdetben. Baj, hogy ez el?fordul azzal, aki a megváltottak közé tartozik, mondhatni, aki elsőként élvezte a határtalan irgalmasságot.

Sokak véleményétől eltérően, akik azt gondolják, hogy XVI. Benedek az érintetteket megerősítette pozíciójukban, gesztusa nagyobb kihívást jelent nekik, mint amivel valaha is szembe találták magukat. Az irgalmasság minden egyéb szemrehányásnál jobban szembe száll a mi konokságunkkal. Akinek többet bocsátanak meg, az jobban szeret, mondja Jézus. Az ember semmi más gesztusra nem érzékeny annyira, mint az irgalmasságra, annyira igaz Jézus módszere, amint Szent Pál idézi: "Amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk". A pápa válasza az "elsődlegesség, amely mindenekfölött áll, hogy Istent jelenvalóvá tegyük ebben a világban", azt a megtestesült Istent, akinek neve "irgalmasság", aki a "hívők egysége" által nyilvánul meg.

Ennek a levélnek olyan "íze" van, amelyért nem tudunk nem hálát adni a pápának annál inkább, mennél jobban növekedik azok merevsége, akik a keresztény életet fojtogató moralizmussá alacsonyítják. A büszkeség érzését bennem ennél a levélnél semmi sem erősíti jobban azért, hogy az Egyházhoz tartozom, telve bizakodással, hogy a nap, melyen esetleg tévedek, ugyanakkora irgalmasságban részesít engem.

Don Julián Carrón